Della - 24.hu

Bod Péter Ákos: Komoly a helyzet, a német menedzserek már nem csak a teniszpályákon panaszkodnak

Episode Summary

Amit eddig csak a fogadásokon, teniszpályákon panaszoltak el fél mondatban az itteni német vállalatok vezetői, azt most már nyíltan felvállalják, és ez fordulópont, azt mutatja, hogy komoly a helyzet – utalt a Dellában Bod Péter Ákos volt jegybankelnök azokra a hírekre, hogy a nálunk működő német cégek gyanakodva figyelik az Orbán-kormány támogatását élvező vállalatok térfoglalását a német érdekeltségek rovására. Az egyetemi tanár szerint kérdéses, hogy jövőre eljut-e a jelenleg 25 százalék feletti infláció az MNB által kívánatosnak tartott 3 százalék közelébe, ehhez szerinte recesszió kellene. A Budapesti Corvinus Egyetemen a Költségvetési Tanács számára készített modellszámításuk szerint idén decemberben 10–11 százalék lesz az infláció. Vagyis közel lesz az Orbán Viktor által parancsba adott egyszámjegyű mértékhez, amit adminisztratív döntéssel – például az energiaárak jól időzített csökkentésével – akár el is lehet majd érni. De ez az időszak még nem ágyaz meg a jegybanki kamatok csökkentésének. A jegybank kamatpolitikájáról az a véleménye, hogy rendjén való, Matolcsy Györgyék azt teszik, amit a tankönyvek szerint ebben a helyzetben tenniük kell: magasan tartott kamattal adnak támaszt a forintnak egy – a kormány intézkedéseitől nem függetlenül – teljesen bizonytalan gazdasági környezetben.